Őrségi Ízek Portája

Friss hazai alapanyagokból minden, amit őseink reánk hagytak

Az ízek tökéletes összhangja

Őrségi kirándulása során, amennyiben a hagyományos éttermek kínálatán túlmenően szeretne megismerkedni a tájegységre jellemző autentikus házias ételekkel, akkor szeretettel invitálom a falusi hangulatot idéző Őrségi Ízek Portája - Lakáséttermünkbe. Ismerje meg az őrségi dödöllét, a tejfölös hajdinás vargányalevest, a borsús ( babos ) káposztát, a vasipaprikás-szeletet, a búza-kukorica-illetve hajdinamálét, a tökös-mákos vagy a kerekrépás rétest. Lakáséttermünk ideális helyszín mindazoknak,akik vágynak a régi tájjellegű házias ízek megismerésére, de nem a megszokott éttermi körülmények között, hanem kötetlenebb, közvetlenebb környezetben szeretnének asztalhoz ülni.

Kedves Vendégeink!


Húsvéti ízvarázs a hagyományos ízekből .
Március 30-án is
a megszokott ízekkel és vendégszeretettel, várjuk a szombati nyitott portás hétvégénkre. A tavaszi időjárás kiszámíthatatlanságára valamint a hűvösebb időben igénybe vehető korlátozott férőhelyeinkre tekintettel, ha átmenetileg is, de mindenképpen javasolt illetve szükségszerű az előzetes bejelentkezés, helyfoglalás.  

Asztalt foglalni továbbra is a feltüntetett elérhetőségeink valamelyikén lehet. 

Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy a kommunikációs korlátok miatt, portánkon továbbra is csak kézpénzfizetés lehetséges.

Köszönjük megértésüket és elképzeléseik megvalósításában továbbra is partnerként állunk vendégeink rendelkezésére.

 

Tartsd rendezvényedet nálunk.

 

Egyedi ízek és hangulat, barátságos környezet.

Szombati napokon kívül

Minimum 10 fő-től max 40 főig előzetes bejelentkezés alapján.(Minimum 1 héttel előbb kell bejelentkezni) Előre megbeszélt menüsorból kiválasztható,(csak teljes 3 fogásos menüsor kérhető) házias, őrségi étel kínálattal, valamint barátságos és immáron téliesített környezettel  is várjuk leendő vendégeinket. 


Nyitvatartási idő

Március 16.-val újra indítjuk a 2024-s nyitott portás napokat szombatonként 12.00.-16.00.-ig illetve a készlet erejéig.

 
Bankártyás fizetési lehetőség jelenleg nincs nálunk!!! 

   


Orsegi-izek-portaja
  9942 Szalafő Papszer 22.

Örségiizekportája 2019 | Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!