Kalandjaro.hu

2018.12.04

Őrségi körutazásunk még korántsem ért véget - az egyik legkedvesebb állomása éppen most következik: Szalafőn jártunk Horváthné Tamaskó Ildikónál, az Őrségi Ízek Portája háziasszonyánál, hogy belekóstoljunk a térség autentikus ízeibe és megtapasztalhassuk egy Nyitott Porta vendégszeretét.

EGY ÉLET AZ ŐRSÉGBEN

Ildikó tősgyökeres szalafői. Olyannyira, hogy jelenleg is a nagyszülei házában él. Annak idején ide született, most pedig itt alapította meg az Őrségi Ízek Portáját. Amikor pedig a szüleivel elköltözött a házból, akkor is csupán a szomszédba ment. Ildikó élete és mindennapjai tehát mélyen gyökereznek a tüneményesen szép - és kivételesen egységes, autentikus arculattal fennmaradt és egyben maradt - Szalafő történetébe és az itt élő közösségbe.

Ez utóbbin pedig jelentős hangsúly van, a településen ugyanis egy páratlan összefogás eredményeképpen, többen együttműködve hozták létre a Nyitott Porták elnevezésű programot.

Az általunk is bemutatott Múltidéző Porta tulajdonos-háziasszonyának ösztönzésére az Őrségbe látogató vendégek az ünnepi hosszú hétvégéken, sőt mára már végig a nyári szezon szombatjai során is részt vehetnek egy különleges hagyományőrző programban, melynek keretében megnyílnak a Porták, az itt élők pedig betekintést engednek az autentikus őrségi mindennapokba.

NYITOTT PORTÁK SZALAFŐN

Az Őrségi Ízek Portája négy éve indult, a családias hangulattól és ellenállhatatlan vendégszeretettől pedig olyannyira nem lehet szabadulni, hogy a Porta mára számos visszatérő vendéggel is büszkélkedhet. Ildikó - aki civilben fodrászként dolgozik - szenvedéllyel szeret sütni-főzni, ez az öröm és lelkesedés pedig minden elkészített ételben megmutatkozik. Nem véletlen hát, hogy a Nyitott Porták sora a sajtkészítést, a tökmagolaj-ütést, a gombászást és a kosárfonást bemutató programok után a helyi, tradicionális ételekből összeállított vendégasztallal, mi több: alkalmanként ételkészítési bemutatóval bővült.

"Összefogtunk néhányan itt Szalafőn, s aznap mindenki amihez értett, azt bemutatta a vendégeknek. Készítettünk térképet, a porták ki voltak táblázva, s lehetett szabadon látogatni" - meséli Ildikó a legelső alkalomról, amely egy folyamatosan erősödő hagyományt teremtett.

Az Őrségi Ízek Portájának pedig olyannyira híre ment, hogy Szombathelytől Zalaegerszegig rendszeresen járnak ide a nyári szombatokon úgy kisgyerekes családok, mint az őrségi ízek lelkes kedvelői.

A mindig nagyszerű langalló // Kép: Kalandjáró

MÚLT ÉS JELEN KÉZ A KÉZBEN

Nagyszerű látni, ahogyan Ildikó birodalmában a múlt és a jelen szerves egészként, egymást támogatva él együtt. A kerti pavilon, ahol ma a vendégfogadás történik, régen egy zárt melléképület volt, ezt nyitották ki és bővítették tágasabbra, s itt található az Őrségi Ízek Portájának szíve-lelke, a kemence, amelyet Ildikó a nagymamájától örökölt, de a régi sparhelt is hosszú ideje szolgálja híven a családot.

Az őrségi vendégszeretet // Kép: Kalandjáró

Jól tudjuk, hogy minden vendégség szíve a konyhában van, Ildikó ezt "helyezte ki" a meseszép őrségi tájba - nem véletlen, hogy a közös étkezéseken túl népszerűek itt az ételkészítési bemutatók is.

"A rétesnyújtást nagyon szeretik, mert látványos!"

- meséli nevetve Ildikó, mi pedig tapasztalatból hozzátesszük: és nem kevés ügyességet igénylő feladat is egyben, amely mára kezd kikopni a köztudatból. A mostanában hallatlanul népszerű dödölle is itt, közvetlenül a vendégek előtt kerül lepirításra, a langalló hagyományos módon kemencében készül.

A sűrű, varázslatos ízek után Ildikó még körbevezetett a kaszáló-gyümölcsösben, megnéztük az aktívan használt, ugyanakkor ízlésesen és autentikusan dekorált melléképületeket és a két tókát. A csodás, hagyományőrző ételek és az Őrségi Ízek Portájának lelkes vendégszeretete mellett szívet melengető az is, hogyan tudja Ildikó és családja ilyen szép egyensúlyban, ízléses egységben tartani a múltat a jelennel. Példaértékű tapasztalat volt ez - ha egy szép, nyári szombaton erre járunk, soha nem hagyjuk ki többé!

Ezt ne hagyd ki: a rétesnyújtást, ha van rá lehetőség!